Határtalanul 2024 Szlovákia
Iskolánk hetedik osztályos tanulói a HAT-KP-1-2023/1-000567 azonosítószámú pályázat keretei között egy 4 napos kiránduláson vehettek részt Szlovákiában.


1.nap programja: Indulás után első megálló Kassa volt, ahol a Szent Erzsébet székesegyházban megtekintették Rákóczi síremlékét, valamint száműzetésének színhelyét, a rodostói házának hű mását.. Majd irány Ipolynyék, ahol este a hosszú nap élményeit beszélték meg diákjaink a szálláson 2.nap programja: Ekkor nagy magyar íróink voltak a főszereplők. Korán indultak Zólyom várához, Balassi B. szülőhelyére. Két tanuló bemutatta a várat, történelmi szerepét. Majd Selmecbányára utaztak, ahol városnézés volt a program a következők megtekintésével: Óvár, gótikus Szent Katalin templom, Szabadtéri Bányászati múzeum, Evangélikus Líceum. Két tanuló előadást tartott a líceum két híres diákjáról, Petőfi Sándorról és Mikszáth Kálmánról. Majd a bellegszencsei Termálfürdőbe utaztak, ahol a délután folyamán egy fergeteges fürdőzés várt a kirándulókra, majd annak végeztével visszaindultak a szállásra, Ipolynyékre. 3.nap programja: Elutaztak Trencsénbe, ahol II. Rákóczi Ferenc seregei egyik legsúlyosabb vereségüket szenvedték el. Megtekintették a várat , ahol két tanuló előadást tartott Csák Mátéról és koráról. Hazafelé megálltak Léva Váránál, melyet II. Rákóczi Ferenc fontos stratégiai központnak tekintett. Két tanuló előadást tartott a várról, és a hozzá kapcsolódó legendáról. Vacsoraidőben értek a szállásra, Ipolynyékre. 4.nap programja: Reggeli után indultak hazafelé, de közben Eperjesre is ellátogattak, ahol láthatták a Rákóczi kastélyt, ahol rövid ideig raboskodott a szabadságharc leverése után. Ezt követően indultak tovább Csenger felé. A délutáni órákban ért véget ez a nagyszerű kirándulás.