2019
HAT-19-01-0798
Támogatás összege: 1.972.500 Ft
Tanulmányi kirándulás időpontjai: 2019.10.15-2019.10.18
_______________________________________________________
1.
nap
Indulás után első megálló Regéc vára volt, ahol a diákok rövid látogatást tettek II. Rákóczi Ferenc gyerekkorának helyszínén. A következő cél Kassa volt, ahol a Szent Erzsébet székesegyházban megtekintették Rákóczi síremlékét, valamint száműzetésének színhelyét, a rodostói házának hű mását. Ezt követően rövid utazást tettek Eperjesre, ahol láthatták a Rákóczi kastélyt, ahol rövid ideig raboskodott a szabadságharc leverése után. Majd irány Ipolynyék, ahol este a hosszú nap élményeit beszélték meg diákjaink.
2.
nap
Ekkor nagy magyar íróink voltak a főszereplők. Korán elindultak Zólyom várához, Balassi B. szülőhelyére. Két tanuló bemutatta a várat, történelmi szerepét. Majd elutaztak Selmecbányára, Ittt városnézés volt a program: Óvár, gótikus Szent Katalin templom, Szabadtéri Bányászati múzeum, Evangélikus Líceum. Két tanuló előadást tartott a líceum két híres diákjáról, Petőfi Sándorról és Mikszáth Kálmánról. Majd elutaztak a bellegszencsei Termálfürdőbe, ahol a délután folyamán egy fergeteges fürdőzés várt a kirándulókra.
3.
nap
Délelőtt elutaztak Trencsénbe, ahol II. Rákóczi Ferenc seregei egyik legsúlyosabb vereségüket szenvedték el. Megtekintették a várat, ahol két tanuló előadást tartott Csák Mátéról és koráról. Hazafelé megálló volt Léva Váránál, melyet II. Rákóczi Ferenc fontos stratégiai központnak tekintett. Két tanuló előadást tartott a várról, és a hozzá kapcsolódó legendáról. Vacsoraidőben érkeztek vissza a szállásra.
4.
nap
Reggeli után indulás hazaindultak Csengerbe. A kora délutáni órákban értek haza.
Fotók itt:
_ _ _ _ _ _ _ _ __ _ _ _ _ _ _ _ __ _ _ _ _ _ __ _ _ _ _ _ __ _ _ _korábbi _ _ __ _ _ _ _ _ __ _ _ _ _ _ __ _ _ _ _ _ __ _ _ _ _ _ __ _ _ _ _ _ _
2015
Pályázati azonosító: HAT-14-01-0287
Támogatási összeg: 622.272 Ft
Tanulmányi kirándulás időpontja: 2015. június 02 – 2015. június
05.
__________________________________________________________
Csenger és Kovászna régóta testvérváros, ezért az volt a célunk, hogy 32 fő csengeri általános iskolás tanuló - négy kísérő tanárral együtt - megismerje Románia, Erdély nevezetes magyar emlékhelyeit, egészen az Ezeréves határig, közelebb hozva egymáshoz a két nemzet tanulóit. A több mint ezer kilométeres utazás egy életre szóló élményt jelentett minden résztvevőnek.
Megvalósult
programok:
Csomakőrösön, a "Kőrösi Csoma Napokon" a tanulók megkoszorúzták nagy utazónk, Kőrösi Csoma Sándor szobrát, illetve az ünnepi műsor programjában is helyet kaphattak.
Egyik tanulónk elszavalta a "Van-e egy marok föld." című költeményt.
Előkészítő órák:
Az öt órából kettőt a témában jártas pedagógus tartott meg a meglátogatott országban élő magyarság létszámáról, elhelyezkedésükről, az államhatáron kívüli elhelyezkedésük történelmi okairól, a tanulmányi kirándulás részletes programjáról, a helyes viselkedési szabályokról. A másik két órában a pedagógusok vetélkedőt szerveztek a két csoportnak a témához kapcsolódva magyarból. Az etnográfus a helytörténeti múzeumban Erdélyről, a székelyekről tartott előadást.
Fakultatív:
A 32 gyerek 2 16 fős csoportot alkotva mérte össze tudását Erdély történelméből, a kirándulás során érintett történelmi nevezetességekből. Terjedelme: 2 óra, felelős: Papp Vera és Balogh Ágnes, Ezen programelem és a felkészülés során a tanulókhoz közelebb került az erdélyi magyarság történelme. Továbbá a tanulók érdeklődőbbé, motiváltabbá váltak az utazás során.
Tanulmányi kirándulás (3 nap):
1. nap Délelőtt:
Az autóbusz Kolozsváron állt meg először, ahol a diákok megtekintették a főtéren Mátyás király szobrát, valamint a Székesegyházat, majd elsétáltak Hunyadi Mátyás szülőházához. Itt három diák előadta az előzetes felkészülése alapján a látnivalók legfontosabb történelmi mondanivalóját. Ezek után utazás tovább Tordára, a Tordai hasadékhoz. Itt egy tanuló ismertette a helyhez kapcsolódó legendákat. A helyszínek és témák megismerései szorosan kapcsolódtak a tanulók irodalmi-, történelmi-, földrajzi ismereteihez. A tevékenységek során használt oktatási módszerek: a tanulók kiselőadásai, megbeszélés, szemléltetés a gyakorlatban.
1. nap Délután:
A tanulók megtekintették a Székelykőt, egy diák kiselőadást tartott a hegy kialakulásáról, történelmi-irodalmi vonatkozásairól. Segesváron 3 tanuló előadta a helyszínen zajlott történelmi eseményeket, bemutatta a látnivalókat. A csoport közösen előadta iskolánk volt névadójának, a legenda szerint itt hősi halált halt Petőfi Sándornak egy előzőleg kiválasztott és megtanult versét, melyhez csatlakoztak a helyi magyar lakosok is. A helyszínek és témák megismerései szorosan kapcsolódtak a tanulók irodalmi-, történelmi-, földrajzi ismereteihez. A tevékenységek során használt oktatási módszerek: a tanulók kiselőadásai, megbeszélés, szemléltetés a gyakorlatban.
1. nap Este:
Sepsiszentgyörgy-Székely Nemzeti Múzeúm megtekintése előtt két tanuló ismertette a székelyek történetét, a múzeum látnivalóit. Ezt követően Kovásznán a szálláshelyen találkoztunk a hasonló korosztályú testvérvárosi diákokkal. Az ismerkedési esten közös népdaléneklés, valamint az iskolák bemutatása interaktív módon (két-két fő diák). Az előre elkészített ajándékok átadtuk a tanulók és a pedagógusok részére. A helyszínek és témák megismerései szorosan kapcsolódtak a tanulók irodalmi-, történelmi-, földrajzi ismereteihez. A tevékenységek során használt oktatási módszerek: a tanulók kiselőadásai, megbeszélés, szemléltetés a gyakorlatban.
2. nap Délelőtt:
Részt vettünk a Kovászna Város által szervezett Kőrösi Csoma Sándor emléknapon, ahol egy szavalattal fellépett a magyar delegáció egy tanulója. A diákok az ünnepség után ellátogattak a kovásznai általános iskolába, ahol sportvetélkedőn vettek részt. A helyszínek és témák megismerései szorosan kapcsolódtak a tanulók irodalmi-, történelmi-, földrajzi ismereteihez. A tevékenységek során használt oktatási módszerek: a tanulók kiselőadásai, megbeszélés, szemléltetés a gyakorlatban.
2.nap
Délután:
A csengeri és kovásznai gyerekek közösen megtekintették Kőrösi Csoma Sándor szobrát és az emlékházat Csomakőrösön, valamint megkoszorúzták a szobrot. A magyar csoport egy tagja előadást tartott Kőrösi Csoma életútjáról, tetteiről. Ezt követően utazás Zágonba, ahol megtekintésre kerültek Mikes Kelemen és Kiss Manyi emlékszobái. Egy-egy tanuló ismertette életútjukat. A helyszínek és témák megismerései szorosan kapcsolódtak a tanulók irodalmi-, történelmi-, földrajzi ismereteihez. A tevékenységek során használt oktatási módszerek: a tanulók kiselőadásai, megbeszélés, szemléltetés a gyakorlatban.
2.nap Este:
Megtekintettük az Ignácz Rózsa
emlékházat, a Fábián Ernő emlékházat , továbbá Kovászna város egyéb
nevezetességeit: pl. Pokolsár, részt vettünk egy mofetta fürdőben. Éjszakai
városnéző séta. A helyszínek és témák megismerései szorosan kapcsolódtak a
tanulók irodalmi-, történelmi-, földrajzi ismereteihez. A tevékenységek során
használt oktatási módszerek: a tanulók kiselőadásai, megbeszélés, szemléltetés
a gyakorlatban.
3. nap Délelőtt:
A tanulók megtekintették a Békás szorost és a Gyilkos tavat, ahol két-két diák közül az egyik a földtörténeti kialakulásukról, míg a másik a hozzájuk kapcsolódó legendákról tartott előadást a többieknek. A helyszínek és témák megismerései szorosan kapcsolódtak a tanulók irodalmi-, történelmi-, földrajzi ismereteihez. A tevékenységek során használt oktatási módszerek: a tanulók kiselőadásai, megbeszélés, szemléltetés a gyakorlatban.
3. nap Délután:
Szovátán a Medve tó megtekintése előtt egy diák előadást tartott a Sóhát és a Medve tó kialakulásának földtörténeti létrejöttéről, illetve érdekességeket említett a tóval kapcsolatban. Ezt követően Farkaslakán Tamási Áron szülőházának megtekintése és sírjának megkoszorúzása történt meg. Egy tanuló bemutatta Tamási Áron életét. A következő állomás Székelyudvarhely, ezen belül Szejkefürdő, Orbán Balázs sírja és a Székelykapu-múzeum volt. A legnagyobb székely életét, valamint a Székelykapu múzeumot egy-egy tanuló mutatta be. A helyszínek és témák megismerései szorosan kapcsolódtak a tanulók irodalmi-, történelmi-, földrajzi ismereteihez. A tevékenységek során használt oktatási módszerek: a tanulók kiselőadásai, megbeszélés, szemléltetés a gyakorlatban.
3.nap Este:
Két tanuló előadást tartott
Szatmár Vármegye történelméről, közös séta a Kossuth kertben és Szatmárnémeti
városközpontjában. A helyszínek és témák megismerései szorosan kapcsolódtak a
tanulók irodalmi-, történelmi-, földrajzi ismereteihez. A tevékenységek során
használt oktatási módszerek: a tanulók kiselőadásai, megbeszélés, szemléltetés
a gyakorlatban.